Talkshow

Megbocsátható-e a hűtlenség? – Nyugi! Köztünk marad…

2019.10.15. I 23:00
A Nyugi! Köztünk marad… második adásában sem maradtunk pikáns kérdések és őszinte válaszok nélkül. Karda Bea, Papp Szabi és Papp Feri hol teljes összhangban, hol teljesen ellentétes állásponton volt. Szulák Andrea megcsalásról, igaz barátságról, gyerekekről és sok minden másról beszélgetett vendégeivel. 
Már az első kérdésnél három különböző választ adtak a vendégek, ami pedig ennyire megosztotta őket, az az, hogy megbocsátható-e a hűtlenség? 

Karda Bea szerint, semmilyen esetben sem megbocsátható. Döntését azzal indokolta, őt már többször megcsalták. Azonban második házasságában, ezt már nem tudná elnézni. Ezzel szemben Papp Szabi azt mondta, megbocsátható, mert a szerelem mindent legyőz. Papp Feri pedig azt a lehetőséget választotta, akkor bocsátana meg, ha a párja őszintén elmeséli. 

Vendégeink beszéltek még a szabadság kérdéséről, igaz barátokról, mitől indulnak be a leginkább, de azt is kitárgyalták mikor lehet a párunk előtt hangosan szellenteni. 

Utóbbi kérdés feldobta a hangulatot, de meg is osztotta a véleményeket. 

Karda Bea például a C-re voksolt, vagyis: „Sosem szellentek hangosan”. Papp Szabi a B-t választotta, miszerint: „Néhány hónap csiszolódás után”. Papp Feri viszont azt mondja már a kapcsolat elejétől lehet. 

A személyes kérdések ismét meglepetéseket okoztak. Karda Beáról kiderült, hogy 60 éves kora felett kiugrott 4000 méterről egy helikopterből. Papp Szabiról úgy vélekedtek játékostársai, hogy zenész létére délben ébred. A Supernem frontembere azonban mániákus koránkelő, ugyanis számára 4-5 óra alvás bőven elég. Papp Feri pedig megosztotta, hogy ünnepli a meztelen kertészkedés világnapját.