Talkshow

Köllő Babett: „Én ki fogom mondani, és ebből biztos, hogy címlap lesz”

2019.12.03. I 09:19
Szulák Andi ezúttal két színészt és egy légtornászt látott vendégül műsorában. Köllő Babettről kiderült, hogy NB II-es női csapatban focizott, Gömöri egy csoki után sírt, Sáfrány Emese pedig nem bánja élete egyetlen döntését sem.
„Mennyire szólsz bele a barátaid magánéletébe?” – hangzott el Andi első kérdése. Köllő Babett és Máté csak akkor adnak tanácsot, ha kikérik a véleményüket. „Mindenki nagyon nagy vitéz a másik dolgában, itthon ez ilyen trendként működik” – jegyezte meg a színész, aki elsősorban igyekszik a saját életét rendben tartani. Emese úgy látja, hogy az emberek alapvetően nem szívesen beszélnek a problémáikról, ő pedig ezt nem hagyja annyiban. Vállalja a pszichológus szerepét, vagyis kérdéseket tesz fel barátnőinek, hogy szembesüljenek a gondjaikkal.

A következő kérdés a titoktartásról szólt, a vendégek egyöntetűen azt válaszolták, hogy csak olyannal osztják meg magánéletüket, akiben megbíznak. Babett azt mondja, ment már rá barátsága arra, hogy kifecsegték a titkait, és Gömöri is csalódott már. 

„Szerintem én is olyan vagyok, hogy túlságosan sok mindent IS tudok, de mélyen eltemetem magamban” 

– tette hozzá Szulák, Máté pedig ráerősített erre.

A konfliktuskezelésről is szó esett, kiderült, hogy Emese és Máté szó nélkül hagyják, hogy eléjük tolakodjon valaki, Babett viszont nem hagyja annyiban a dolgot. „39 éves koromig nem konfrontálódtam, (…) és pontosan ugyanezt csináltam, nem szóltam, és eljött az az idő, hogy úgy gondoltam, hogy elkezdek kiállni saját magamért és másokért is”  – mesélte a színésznő. Előfordult olyan is, hogy rászólt egy pénztárosra, aki csúnyán beszélt egy idős nénivel.

De mitől lesz teljes az ember élete? Babett szerint a gyermekvállalástól: neki sokkal fontosabb a lánya, mint az, hogy ki a párja:
Aleska és Gömöri viszont úgy gondolja, egy boldog párkapcsolat is elég a boldogsághoz.

A féltékenység és a korábbi kapcsolatok is terítékre kerültek. „Hasonlítottad már magadat a párod exeihez?” – hangzott el a kérdés. „Igen, de én jobb vagyok” – válaszolta Aleska. „Azért gondolkodtam így, mert nyilván én vagyok a jobb, hiszen engem választott” – indokolta álláspontját a légtornász, aki gyakran rákérdez arra, hogy a párja volt barátnői mit hogyan csináltak, a válaszokból ugyanis sokat tanul. Babettnél és Máténál is volt már példa a hasonlítgatásra. „Érdekli az embert, hogy milyen lehetett a másik, miért pont őt szerette” – mondta a színésznő, aki skorpióként kimondottan kisajátító típus, ezért egy kapcsolat elején beszédtémává teszi a korábbi barátnőket. Máté helyzete még érdekesebb, ő mindennap találkozik a felesége volt párjával. „A feleségem exférjével napi kapcsolatban vagyok, tekintve, hogy együtt dolgozunk a Zsoltival” – vázolta a körülményeket a színész, aki azt is elárulta, miért nem hasonlítja magát kollégájához:
A megbánt döntések kapcsán Babett elárulta, úgy érzi, nem kellett volna feladnia a babaprojektet azután, hogy 5 éve ikrekkel volt terhes, és elmentek a magzatok. „Én azt gondolom, hogy azért kellenek néha a rossz döntések, hiszen abból tanulunk, és azok erősítenek meg minket. (…) A nagy tanulságok szerintem a rossz döntésből jönnek” – fejtette ki álláspontját Aleska. Máté azt mondja, nagyon sokszor hibásan döntött, de ha tehetné sem tekerné vissza az időt, inkább vállalja a következményeket.

A személyes körök során kiderült, hogy Babett gyerekként szertornázott és egy NB II-es női csapatban focizott. A tánc csak 14-15 éves korában lett az élete része. Ikertestvére az összes táncos videokazettájára fociközvetítéseket vett fel, így a színésznő mai napig szó szerint tud idézni döntőgól közvetítéseket.

Máté elárulta, hogy legutóbb egy neten látott csokireklám miatt sírt. A testépítő bajnokság utolsó heteiben tört el nála a mécses, amikor már hónapok óta nem evett csokit. Egy romantikus történettel is előrukkolt, elmesélte, hogyan kérte meg Polyák Lilla kezét:
Emeséről kiderült, hogy a festés a hobbija, néha absztrakt alkotásokat, olykor tájképeket vagy különböző formákat pingál. Időnként fogkefével spricceli a festéket a vászonra. Azt is megosztotta, hogy párja fociedzőként dolgozik.