Talkshow

Vásáry André légiutas-kísérőből lett szopránénekes

2019.12.16. I 23:00
Molnár Anikó azonnal levetetné a rontást magáról, ha megtudná, hogy van rajta, hiszen korábban ennek köszönhetően múltak el pánikrohamai. Vásáry André elmesélte, hogyan lett légiutas-kísérőből szopránénekes, Lola pedig már 10 évesen ötvenezer ember előtt énekelte a Himnuszt. A Nyugi! Köztünk marad... hétfői epizódjában is érdekes történeteket ismerhettünk meg a hírességekről.
A vendégek egyetértettek abban, hogy segíteni jó, de azért a segítség mértékében és minőségében már nem volt ekkora az összhang. Molnár Anikó inkább segít munkát találni az arra rászorulónak, minthogy pár percre kisegítse valamivel. Vásáry André elmondta, ő szokott adni pár száz forintot a hajléktalanoknak, de őt nem érdekli, utána mire költik a pénzt.

Az ősz hajszálak megjelenéséről azonban már másképp vélekedtek, Molnár Anikó és Vásáry André büszkén viseli, bár utóbbi hozzátette, annak ellenére, hogy nincs sok haja, oldalt neki is megjelenik pár szál, amiket korábban inkább kihúzott. Molnár Anikó Szulák Andrea kérdése kapcsán elmondta, nem zavarja a kora, habár furcsa kimondani, hogy már 44. Úgy érzi, elszaladtak mellette az elmúlt évek. Az ősz hajszálakra visszatérve Lola elmondta, ő is talált már a hajába, és azonnal be is festette.

Vásáry André szerint nem szabad arról beszélni, kinek hány szexuális partnere volt korábban. Amint a felek leülnek számolgatni, csak problémát szül a kapcsolatukban – tette hozzá az énekes. Lola szerint nem számít a múlt, Molnár Anikó pedig úgy gondolja, csak akkor van jelentősége, ha nagyon sok partnere volt a párjának. 

Molnár Anikó beszámolt arról is, hogy ha rontás lenne rajta, azonnal levetetné. Sőt, elő is fordult már vele, hogy miután levettek róla a rontást, elmúltak a pánikrohamai. 
Molnár Anikó a poloskákat is megmenti, méghozzá kézzel. A békáktól irtózik, de azért nem bántaná őket sem. Az is kiderült a korábbi reality szereplőről, hogy baleseti sebész szeretett volna lenni. 

Vásáry André légiutas-kísérő volt az éneklés előtt, külön érdekesség, hogy pont egy járaton kapta az első lemezszerződését. 
Vatikáni koncertje alatt elment az áram, a TV-nézők így nem sokat láthattak belőle, az élő közvetítés során csak a hangját lehetett hallani. 

Lola 10 évesen az atlétikai EB-n elénekelhette a Himnuszt, amelyet 50 000 ember hallgatott. Ő énekelte a Merida, a bátor animációs film betétdalát, és az énekesnő azt is megosztotta, hogy habár nem sokan tudják, de a Kacsameséknek is ő az énekhangja.