Talkshow

Doszpot Evelin: mondhatnám többször a szüleimnek, hogy szeretem őket

2019.12.25. I 22:15
A Női titkok Várkonyi Andinál karácsonyi különkiadását szinte senki nem úszta meg könnyek nélkül. Előkerültek régi ünnepi emlékek, de mivel mind a négyen édesanyák, így természetesen szóba jött az is, miben változtatta meg őket gyermekeik születése. Abban egyetértettek, hogy mást jelent a feltétel nélküli szeretet és szülőként rájöttek arra is, talán ők is többet mondhatnák saját szüleiknek, mennyire szeretik őket. Az ünnepi kiadás vendégei Kollányi Zsuzsi, Doszpot Evelin és Dancs Annamari voltak, az adás végén pedig Zsidró Tamás fokozta a hangulatot. 
Kollányi Zsuzsi azzal kezdte, számára a szeretet a feltétlen odaadást és az egymás iránti szeretet jelenti. Tisztelet nélkül nincsen szeretet – emelte ki.  Az énekesnő hozzátette, ehhez természetesen önszeretet is kell. Csak akkor tudunk egy másik embert szeretni, ha önmagunkat is tudjuk. 

Mind a négyen édesanyák, így egyetértettek abban, hogy mióta gyerekeik vannak, más fogalmuk van a szeretetről is. Várkonyi Andi azt említette példaként, hogy kislánya születése óta érzi, lehet valakit úgy szeretni, hogy az már fáj. 

Kollányi Zsuzsi ezzel kapcsolatban megjegyezte, napi szinten küzd magával, sőt lelkiismeret-furdalása is van sokszor. Méghozzá azért, mert fiainak a legjobbat szeretné tanítani, jó példát szeretne nekik mutatni. Sokszor gondol arra, ezt talán nem így vagy nem úgy kellett volna csinálnia. 

Annamari ránéz kisfiára és néha még most is rácsodálkozik, hogy ő tényleg az ő fia. A színésznő elmondta, fia születése előtt, mintha nem is élt volna. 
Várkonyi Andi pedig arról beszélt, a családjukban korábban nem volt szokás, hogy elmondják egymásnak mennyire szeretik a másikat. Aztán mikor Pestre költözött, elkezdte többször mondani a szüleinek, hogy szereti őket, majd ők is átvették tőle. 
Doszpot Evelin is egyetértett ebben, hogy szüleinek sokkal többet kellene mondania, hogy szereti őket. Várkonyi Andi kérdésére meg is indokolta, miért jön ez ki nehezebben belőle: 

 „Volt egy nehezebb időszakom anyuval, ami már nincsen, meg már újra minden tök jó, csak valahogy úgy ez bennem maradt.” 

Korábban nagyon jó viszonyban voltak, mindennap beszéltek, azonban a rosszabb időszakukban elmaradtak a telefonok, és a szeretlek-ek. 
Miután letette a telefont, elmondta bűntudatot érez azért, mert kimaradt egy időszak az életéből, amikor nem mondta édesanyjának, hogy szereti.

Gyerekkori képeik segítségével felidézték milyen karácsonyaik voltak korábban, majd kitértek arra is, mit képzelnek el maguknak 25-30 év múlva. Az időutazás közepette megérkezett Zsidró Tamás, aki szintén felidézett egy korábbi emléket. Egyik karácsonykor, hogy segítsen feleségének elvitte gyerekeit úttörővasútazni, azonban ő jobban érezte magát:
A lányok felidézték azt is, hogy mindannyiuknak voltak olyan ételek vagy italok, amikhez csak karácsonykor jutottak hozzá. Andinak és Evelinnek ilyen volt a narancs vagy a banán. Annamari pedig arról beszélt, hogy egyszer kaptak pesti rokonoktól egy üveg kólát, amit csak karácsonykor bontottak fel – idézte fel a színésznő a ’80-as évek közepi karácsonyát Romániában. Zsidró Tamás azt mondta, olyan rég volt gyerek, hogy nem emlékszik erre a „banánparára”. 

Karácsonyfa vásárlásnál Evelin az egyetlen, aki elkezd alkudozni. Viszont abban teljes volt az összhang, hogy mindenki csomagolt már vissza szaloncukrot a fára.

Kollányi Zsuzsinak zűrös kamaszkora volt, így volt néhány olyan karácsonya, ami nem igazán sikerült jól. Ezzel kapcsolatban Tamás csak azt tudta felhozni, hogy fiatalabb korában rosszkor szakított és így pont egyedül maradt az ünnepekre. 

Szoktatok-e imádkozni karácsonykor? – hangzott Várkonyi Andi egy következő kérdése. 

Zsidró Tamás szinte egész nap imádkozik, de valahogy máshogy vagy épp másért:
Doszpot Evelin elmondta, hívő, de nem vallásos, azonban Szenteste mindig imádkozik. Annamari pedig napi szinten imádkozik. Hozzátette, nem jár rendszeresen templomba, azonban korábban Szenteste az éjféli misén mindig részt vettek és ezt a számára kedves hagyományt szeretné újra visszahozni az életébe.