Talkshow

Bódi Csabi: „Jó csávó vagyok, akivel lehet nyaralni és dolgozni”

2020.02.11. I 23:00
A második évadban visszatért Szulák Andihoz a saját szabályai szerint élő Cinthya Dictator, aki mellett két újoncot is avattunk. A Nyugi! Köztünk marad… férfi vendégei sem voltak megilletődve, így Bódi Csabiról kiderült, hogy vele aztán lehet nyaralni és dolgozni is, Berkes Olivér pedig flaskagyűjteményével emlékszik vissza szép pillanataira. 
Cinthya nagyon pozitívan nyilatkozott az életével kapcsolatban, ugyanis úgy érzi, sikerült valóra váltania gyerekkori álmait. Sőt, ha most véget érne az élete, akkor a csúcson hagyná abba – fogalmazott. Egyetlen dolog van, ami még hiányzik az életéből: szeretne édesanya lenni.
Cinthya hozzátette, szerinte néha saját magunkat is meg kellene dicsérnünk:

„Szerintem nagyon fontos az, hogy olykor egy pillanatra megálljunk, és megveregessük a saját vállunkat, hogy amúgy ügyes vagy és jól csináltad!” 

Bódi Csabinak nem váltak valóra gyerekkori álmai, ugyanis ő mentő- vagy tűzoltóautó-vezető szeretett volna lenni. Korántsem bánja, hogy ez végül másképp alakult, és felnőtt fejjel már egészen más tervei vannak. Legnagyobb álma az, hogy az egész Bódi család – szülők, gyerekek, unokák és dédunokák –  együtt lép színpadra, és közösen adja elő az Aranyesőt.

Olivér 12-13 éves koráig válogatott teniszező volt, akkor meg sem fordult a fejében, hogy esetleg nem sportoló lesz felnőttként. Viszont miután nem jöttek a sikerek, felhagyott a tenisszel. Így jött az igazán nagy szerelem az életében, az éneklés. Olivér hozzátette, hogy ő egy örök álmodozó, és az a típus, aki szereti megünnepelni a mindennapi sikereket. Az ünnepi pillanatokra pedig nem is akárhogy emlékezteti magát:
Egy következő kérdés kapcsán Bódi Csabi elmondta, elég közvetlennek tartja magát, és könnyen is barátkozik. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, habár Olivérrel most találkozott először, máris szívta a vérét, amivel a szimpátiáját fejezte ki. A mulatós zenész egyébként így vélekedik saját magáról: 
A személyes körökből most is rengeteg új dolgot tudhattunk meg vendégeinkről. Cinthyáról kiderült, gyerekkorában bohóc szeretett volna lenni, mostanában pedig kedvtelésből bőrsapkákat varr. Azt is elmesélte, hogy anno gyerekmodell volt, és már a babaruhára valót is ő kereste meg magának, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott: 

„A szülőszobán fedeztek fel, úgymond.”
Egy szülinapi bulin elég kínos helyzetbe került Bódi Csabi, ugyanis az ünnepelt megkérte a mulatós sztárt, énekeljen egy dalt terhes barátnőjének is. Csabi tévedésből egy másik hölgynek címezte a nótát, akiről kiderült, hogy nem is várandós:
Olivér gyerekkorában Zorrónak öltözve riogatta családtagjait, ha pedig valamilyen ételt már nem bírt megenni, azt a nappalijukban lévő vázába rejtette. Egy idő után az énekes édesanyja szó szerint kiszagolta a csínytevést. A teniszezés befejezése után Olivér ürességet érzett magában, ekkor kezdett el otthon énekelni, de sosem merte kiengedni a hangját édesanyja előtt. Egyszer a kocsiban ülve viszont mégis dalra fakadt. Az édesanyja nem hagyta szó nélkül a produkciót: azonnal „megmutatta” őt Király Viktorék édesapjának, ezt követően pedig elindult a közös munka a családdal.