Talkshow

Nagy Sanyi szerint az ellentétek nem vonzzák egymást

2020.02.26. I 23:00
Izgalmas kérdések, még izgalmasabb válaszok a szerdai adásban is. Habár Nagy Sanyi és Miskovits Marci már másodjára járt a Nyugi! Köztünk marad… műsorában, most is okoztak meglepetéseket válaszaikkal. Görgényi Fruzsi pedig először járt Szulák Andinál, de a fiúkhoz hasonlóan ő sem rejtette véka alá véleményét. 
Az adás első kérdése arra vonatkozott, kit mi irritál a legjobban. Az önelégültség, a kérkedés vagy esetleg az emberi butaság? Sanyi és Marci utóbbit választották, míg Fruzsi az önelégültséget. Abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy mind a három rendkívül idegesítő. Ezt követően egy kicsit elkanyarodtak és arról beszélgettek, kihez milyen kommentek szoktak érkezni és hogyan reagálnak rá:
Nagy Sanyi szerint buta mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A színész száz százalékig biztos abban, hogy hasonló hasonlóval működhet csak jól igazán. Ez mind a barátságra, munkakapcsolatra vagy párkapcsolatra is igaz. Apró különbségek jó, ha vannak, azonban két teljesen ellentétes ember nem működhet jól. 

Fruzsi szerint párkapcsolatban működhet az ellentét, ha elég elfogadóak a felek. Párja, Vastag Csaba késős, ő viszont pontos, így ha összehangolják kettejüket, oda érnek időben ahova kell. Ugyanakkor azzal egyetért Sanyival, hogy barátságban elengedhetetlen a hasonlóság, ott nem működnek az ellentétek.

Ha hibáznak, felvállalják és próbálnak javítani rajta - vélekedtek egy következő kérdésről. Fruzsi szerint a beismerés békességet szül. Sanyi szerint ez egy sokkal komplexebb téma, amire nincs egy konkrét válasz. Elárulta, vannak olyan hibák, amiket az adott helyzetben nem tud kezelni és ettől kiakad. 
Szulák Andi kérdésére kifejtették azt is, kinek mi megy nehezen. Miskovits Marci az esti elalvással küzd, Fruzsi és Sanyi pedig az elengedéssel. A színésznő akár napokig is őrlődik egy vitát követően, hogy miért történtek úgy a dolgok, ahogy. De nehezen enged el párkapcsolatot, barátságot és munkát is. 

Nagy Sanyi korábban nagyon kötődős volt, most már sokkal tudatosabb, de azért egy párkapcsolatot még mindig nehezen enged el. 

„1,5-2 évig tudtam rosszul lenni, hogy jó döntés volt, rossz döntés volt” 

- fogalmazott a színész a szakításokkal kapcsolatban. Szerepeket viszont már könnyedebben utasít vissza és ez megkönnyebbülés számára. Vannak szerepek, amiket már kijátszottam és ha én már nem élvezem, az sem fogja, aki nézi – fogalmazott.

Görgényi Fruzsira jellemző, hogy nehezen dönt és sokszor óvatoskodik mikor, mit és hogyan mondja. Éppen ezért a színésznő úgy érzi sokkal bevállalósabbnak kéne lennie:
Marci dalírás közben abból merít ihletet, hogy elképzel a sajátjától különböző élethelyzetet, amibe beleéli magát. Hozzátette, egyébként minden felsorolt válaszlehetőség is igaz, hiszen aktuális életét is dalba önti olykor, de ihlette már meg egy extrémebb álom is. 

Sanyi évekkel ezelőtt jár az El Caminón, ami rádöbbentette, mekkora megfelelési kényszer van benne. Ekkor sokkal jobban tudott magára koncentrálni és eldöntötte, lesznek olyan szerepek is, amiket majd visszautasít. Új szokása, hogy minden előadása előtt hálát ad. Nemrégiben arról olvasott, hogy a hála a legnagyobb teremtőerő, akkor, hogyha hálát adsz valamiért, ami még meg sem történt.