Magazin

Átverés! Tóth Gabi csalás áldozata lett

2024.01.10. I 17:40
Az énekesnő több mint százezer forintot vesztett.

Akik követik az énekesnő munkáját, azok már megszokhatták, hogy bizonyos eseményeken és fellépéseken népies stílusú ruhákban vagy népviseletben jelenik meg. Ezeket a ruhákat gyakran nem lehet megkapni boldogban, így alternatívákat kellett találnia az énekesnőnek, aki karácsony után úgy döntött bővíti ruhagyűjteményét.

Azonban vele is megesett, ami már sokakkal, megkárosították egy Facebook-csoportban. Tóth Gabi három mellényt szemelt ki magának a közösségi oldalon áruló magyar hölgy termékei közül. A pénz átutalásáig minden zökkenőmentesen zajlott, az énekesnő elutalt több, mint százezer forintot a csaló számlájára, a termékeket azonban soha nem kapta meg.

„Azért írom ezt a bejegyzést, mert egy K. Tiborné nevű profil feltöltött ide egy hirdetést az alábbi viseletről, amit én megvásároltam tőle. Plusz még két másikat is, amit privátban küldött el nekem. Több mint százezer forintot elutaltam neki, majd felszívódott” – kezdte dühösen Gabi, aki nem értette a történteket, hiszen már többször is vásárolt ebben a csoportban és minden rendben volt.