Párkapcsolat

Vége mindennek? Válságba került Feke Pál kapcsolata

2024.01.10. I 09:05
Megannyi boldog pillanat után mélypontra került Feke Pál és kedvese kapcsolata. Mészáros Nóra megtörte a csendet.

Ahogy arról mi is írtunk, Feke Pálra a válása után ismét rátalált a szerelem, s 2021 nyarán mutatta meg először az új párját. Azóta kiderült, hogy a kedvese, Mészáros Nóra 13 évvel fiatalabb nála, viszont nagyon céltudatos és temperamentumos nő, ezért korábban úgy nyilatkoztak, hogy a korkülönbség nem okoz gondot náluk. 

A színész és kedvese három éve jöttek össze, a megismerkedésük pedig igazán filmbe illő volt: Feke a tévében látta meg a csinos műsorvezetőt, akinek üzenetet írt, majd az üzenetváltásokat randi követte. Bár sokáig úgy tűnt, minden tökéletes köztük, hiszen két hét után összeköltöztek, közös kutyájuk lett, illetve nyilvános eseményen is együtt mutatkoztak, néhány napja különös dolgot vehettek észre a rajongók.

A pár mindkét tagja letörölte a korábban feltöltött szerelmes fotóikat, ráadásul azóta ki is követték egymást a közösségi oldalaikon. Ebből nem volt nehéz arra következtetni, hogy válságba kerülhetett a kapcsolatuk, vagy akár szakíthattak is. A Hír TV műsorvezetője a story.hu-nak elárulta, valóban nem túl fényes náluk a helyzet.

„Valóban válságba került a kapcsolatunk. Az elmúlt három évben volt sok örömünk és boldogságunk, de nehézségeink is. Ám, ha a Jóisten egymásnak teremtett bennünket, akkor visszatalálunk egymáshoz” - mondta bizakodóan Nóri.